Szerző: Szabó Orsolya
Egy cég életében a születésnap mindig különleges alkalom. Van benne egy kis számvetés, egy kis ünneplés, és őszintén megmondom, jó sok szervezés is. 25 éves lett a Progressive, és sokáig úgy nézett ki, hogy ezt a szép évfordulót is épp olyan szerényen fogjuk megélni, mint a huszadikat 2020-ban.
Miért? Mert alapvetően szolid cég vagyunk. Szeretünk dolgozni, szeretünk az ügyfeleinkkel és a kollégáinkkal közösen alkotni, de szeretjük, ha az eredményeink beszélnek helyettünk. A 20. évfordulón – a covid kellős közepén – az akkori picike irodánk tetőteraszán, szűk körben, tortával és az ügyfeleink videóüzeneteivel ünnepeltünk, hiszen találkozni a járványügyi lezárások miatt akkor nem is tudtunk velük. Szép volt, családias volt, de nem az a fajta buli, amit egy 20 éves jubileum megérdemelt volna.
Idén, amikor szóba került a 25. születésnap, határozottan kiálltunk amellett, hogy méltóképpen ünnepeljük meg, hiszen sok cég a covidot sem élte túl, mi pedig itt vagyunk, 55 fős ügynökségként. Folyamatosan növekszünk, sikert sikerre halmozunk. Álljunk hát meg egy pillanatra és ünnepeljük meg az elmúlt 25 évet!
Üzenetünk: Progressive Next25
Ennyi év egy reklámügynökség életében bizony nagy idő, de mi nem révedünk a múltba. Természetesen elkészítettünk egy timeline-t az irodában az elmúlt 25 évről, ahol évszámról évszámra végigkövethető, mennyi minden történt velünk, de ez az évünk sem a visszatekintésről szól, hanem arról, hogy merre tartunk a következő 25 évben. A születésnapi vibe-unk úgy nézni vissza, hogy előre tekintsünk. Nem a múltidézés, hanem a jövőépítés. Számot vetettünk azzal, milyen sok alkalommal újultunk meg a múltban is, és még mennyiszer fogunk a következő 25 évben.
Ehhez kapcsolódóan új arculattal, új logóval, friss belső és külső kommunikációs felületekkel rukkoltunk elő. Programjaink nemcsak a jelenlegi kollégáknak, hanem az ügyfeleknek és partnereknek is megmutatják: lendületben vagyunk!
Szülinapi meglepetésdömping csúcsgasztronómiával és időgéppel
Szép nagy feladatot vállaltam magamra, hiszen azt találtam ki, hogy a Progressive Next25 party teljes programja nem csak a meghívottaknak, hanem az egész csapatnak és az alapítóknak is meglepetés lesz. Rajtam kívül csak néhány kollégám volt beavatva, velük szerveztük meg az egész estet minden részletével.
A nagy ünneplés ideje szeptember 11-én jött el. Több mint 200-an buliztunk fantasztikus hangulatban, egy csütörtök estére időzítve. A legfontosabb ügyfeleinkkel, partnereinkkel és kollégáinkkal koccintottunk, de volt koncert is, amelyen egy aranytorkú kolléganőnk állt színpadra. Hodik Tibinek köszönhetően természetesen a csúcsgasztronómia sem maradhatott el, a Natura Hill Zebegény zöld Michelin-csillagos séfje főzött nekünk. A teljes vendéglátást az ügyfeleinknek és a partnereinknek köszönhetjük, ezen az estén ők is hozzájárultak ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részünk.
Ez azonban nem minden. Egy régi álmunkat valóra váltva beüzemeltük az időgépet is. Nem, ez nem vicc. Ez az AI-alapú fejlesztés ezen a jeles eseményen debütált. Mert ki ne akarna néha egy kicsit előre- vagy visszautazni az időben?
Te hány éves leszel 25 év múlva?
Az est egyik fénypontja egy meglepetésfilm volt, amelyet az irodaépületünk homlokzatára vetítettünk ki. A kisfilm nem múltidézésről, hanem a jelenről és a jövőről szólt. Kollégáink, ügyfeleink és partnereink válaszoltak benne arra, hogy miért szeretnek a Progressive csapatával dolgozni. Na jó, azt is megkérdeztük, hány évesek lesznek 25 év múlva.
A válaszokból egy igazi „krédófilm” készült, amely gyönyörű ajándékként foglalja össze, kik vagyunk, miben hiszünk, és hogyan gondolkodunk.
Stabilitás és lendület
Ha röviden kellene összefoglalni, mit üzen a Progressive 25 éves születésnapja, akkor azt mondanánk: stabilak vagyunk és lendületben vagyunk. Az ügyfélkörünk erős, a projektjeink izgalmasak, az idei nyarat pedig szinte teljes egészében tendereknek szenteltük – sikerrel. Nagy biztonsággal nézünk előre, 2026 felé.
Ez az év nemcsak a Progressive szülinapja miatt különleges
Én magam 15 éve dolgozom az ügynökségnél, a rendkívül népszerű Borsuli programunk, amely szintén a mi családunk része, pedig most októberben ünnepli majd a 3. születésnapját. Bőven lesz tehát okunk pezsgőt bontani. De ami igazán fontos: itt vagyunk, együtt vagyunk, és a következő 25 évre készülünk. Azokra a történetekre, amelyekről egyszer visszatekintve – talán újabb negyedszázad múlva – szívesen mesélünk majd. Ünnepelni tehát jó, de még jobb építeni a jövőt. A Progressive pedig mindig előre néz!
Amit most olvastál, az cikksorozatunk 3. része volt. Célunk, hogy bemutassuk, mit jelent ma Progressive-nek lenni – szakmailag, emberileg egyaránt. És ha az ügyfél, a munkatárs, vagy épp egy junior projektmenedzser azt mondja: “Végre egy hely, ahol értik, hogy nem csak a határidő fontos”, akkor már megérte elindítanunk.
Kövesd a sorozatot! Hamarosan érkezik a folytatás, érdemes lesz visszatérni!